Totális fordulat Németországban, Scholz hátat fordított Ukrajnának?
Olaf Scholz német kancellár megakadályozta egy Ukrajna számára szánt, további 3 milliárd eurós fegyversegély-csomagra vonatkozó javaslat elfogadását.
Az egykori pilóták mellet a különleges egységeknél szolgáló katonák is érintettek.
A Pentagon egykori afgán pilótákat képez ki Kaliforniában, hogy Lengyelországon keresztül Ukrajnába küldjék őket – számolt be az Index a TASZSZ hírügynökség értesüléseire hivatkozva.
„Tudomásunk szerint a Pentagon egy éve kezdte toborozni az egykori afgán pilótákat, akik az amerikaiakkal együtt szolgáltak az Egyesült Államokban.
Kiképzésük Kaliforniában kezdődik, a tervek szerint ezt követően mindannyiukat Ukrajnába küldik”
– közölte egy katonai-diplomáciai forrás.
Az informátor hozzátette, hogy nemcsak az egykori pilóták, hanem a különleges egységeknél szolgáló afgánok is érintettek. Szerinte ugyanakkor ezek az intézkedések nem befolyásolják Oroszország ukrajnai különleges hadműveletének kimenetelét – hangsúlyozta a portál.
Nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/AP/David Goldman